A dicsőítő táncban a koreográfia nem pusztán mozdulatok egymásutánja, hanem egy lelki üzenet hordozója. Elkészítése többféle módon történhet, de minden esetben a legfontosabb szempont az, hogy a Szent Szellem vezetése határozza meg a folyamatot.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a felkészülés, a tanulás vagy a szakmai ismeretek feleslegessé válnának.Korábban már szó esett arról, hogy Isten vezetése különböző módokon nyilvánulhat meg. Előfordul, hogy egyetlen rövid útmutatást ad – mintha csak annyit mondana: „Most kapcsolj ötödik sebességbe!” Máskor azonban lépésről lépésre vezet végig egy folyamaton: „Vedd le a lábad a gázról, nyomd be a kuplungot, mozdítsd a sebességváltó kart …” Mindkettő ugyanannak a vezetésnek a része, csak más helyzetet kíván.
Ugyanez igaz a koreográfia készítésére is. Amikor az Úr arra indít, hogy egy táncot alkoss, engedd, hogy Ő vezesse a gondolataidat, ugyanakkor bátran használd mindazt a tudást és tapasztalatot, amelyet korábban megszereztél. Egy képzett zenész sem mondja azt, hogy nem gyakorol hangszerén, vagy nem alkalmazza a zeneelméleti ismereteit azért, mert kizárólag a Szent Szellem vezetésére szeretne hagyatkozni. Éppen ellenkezőleg: a tanultakat Isten kezébe helyezi, hogy azokat a Szent Szellem életre keltse és felhasználja. A dicsőítő táncosnak is erre kell törekednie: a megszentelt tudás és a Szent Szellem vezetése együtt alkotja azt a szolgálatot, amely valóban építi Isten népét.
Bár minden koreográfia egyedi, mégis megfigyelhető néhány jellegzetes szerkezeti ív, amelyek újra és újra megjelennek a dicsőítő szolgálatokban. Ezek nem merev szabályok, hanem olyan minták, amelyek segíthetnek tudatosabban felépíteni egy szolgálatot.
1. Közbenjáró (intercessziós) ív
Ez a koreográfiai felépítés a földi szükségből indul ki, és a mennyei válasz megtapasztalásáig vezet. Lényegében egy imafolyamatot jelenít meg mozdulatokkal.A koreográfia kezdetén a mozdulatok általában nehezebbek, lassabbak és földközelibbek. Ezek kifejezhetik az ember terheit, a bűnbánatot, a gyászt, a várakozást vagy a könyörgést. A testtartás sokszor zártabb, a tekintet lefelé irányul, a mozgás visszafogottabb.Ahogy az ima kibontakozik, valamint a zene és a lelki atmoszféra változik, a mozdulatok is fokozatosan átalakulnak. Egyre nyitottabbá, magasabbá és szabadabbá válnak. A felemelt karok, az emelkedő mozdulatok, a forgások vagy az örömteli kitárulkozás mind azt jelenítik meg, hogy Isten válasza megérkezett. A koreográfia végül a reménység, a szabadulás, a győzelem és az Úr jelenlétének megtapasztalásába vezeti a nézőt és a szolgálót egyaránt.
2. Deklaratív (kijelentő) ív
Ebben a megközelítésben a táncos nem könyörgő, hanem kijelentő szerepben áll. Mozdulataival Isten Igéjét, ígéreteit, uralmát és győzelmét hirdeti.A koreográfiát határozott, erőteljes és céltudatos mozgás jellemzi. A mozdulatok sokszor egyszerűek, mégis nagy erejűek, mert a hangsúly nem a technikai bonyolultságon, hanem az üzenet egyértelmű közvetítésén van.Gyakori elemei a gyülekezet felé irányuló áldó, hívó vagy küldő kézmozdulatok. Ezek mind Isten tekintélyét, erejét, királyságát és jelenlétét szimbolizálják. Egy ilyen koreográfia hitvallásként hangzik fel: nem azt fejezi ki, amit szeretnénk, hogy megtörténjen, hanem azt jelenti ki, amit Isten már kimondott az Igéjében.
3. Reszponzív (válaszoló) ív
A reszponzív koreográfia kevésbé előre meghatározott szerkezetű. Elsősorban a dicsőítés aktuális vezetésére, a zene dinamikájára és a Szent Szellem pillanatnyi vezetésére reagál. Ebben az esetben a táncosok mozdulatai folyamatosan alkalmazkodnak ahhoz, ami a dicsőítés során történik. A csendesebb, bensőséges részekben a mozgás letisztultabbá válik: finom ringatózás, térdelés, meghajlás vagy egyszerű, elmélyült gesztusok jelenhetnek meg. Amikor a dicsőítés örömtelivé és lendületessé válik, a koreográfia is dinamikusabb lesz. Megjelennek az ugrások, forgások, futások és felszabadult mozdulatok, amelyek az örömöt, a hálaadást és az ünneplést fejezik ki. Ez a forma különösen nagy érzékenységet kíván a szolgálóktól, hiszen nem csupán a zenére kell figyelniük, hanem arra is, hogy a Szent Szellem milyen irányba vezeti éppen a gyülekezetet.
Ahogyan az előző fejezetekben is láthattad, a tánc különböző módokon válhat szolgálattá.Lehet a te személyes ajándékod az Úr felé: egy olyan dicsőítő áldozat, amely az ember szívéből emelkedik Isten jelenlétébe.Lehet prófétai jellegű szolgálat is, amikor az Úr üzenetét közvetíted a gyülekezet felé mozdulatokon keresztül.És lehet olyan szolgálat, amely segíti a gyülekezetet abban, hogy teljesebb szabadságban, mélyebb odaszánással és nagyobb egységben dicsőítse Istent.
Bármelyik formában is szolgálsz, mindig emlékezz arra, hogy a figyelem középpontjában soha nem a táncos áll, hanem Krisztus.
A mozdulatok akkor töltik be valódi céljukat, amikor nem önmagukra, hanem Istenre irányítják a tekinteteket.
„Mert a test gyakorlásának kevés haszna van; de a kegyesség mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövő életnek ígérete.”
(1Timóteus 4:8, HUNK)
Ez az ige nem a gyakorlás ellen szól. Éppen ellenkezőleg: arra tanít, hogy a testi felkészülés önmagában nem elegendő.A technikai fejlődés fontos. Fejleszthetjük a tudásunkat, tökéletesíthetjük a mozdulatainkat, tanulhatunk új technikákat, és kiváló táncosokká válhatunk. Mindez értékes, és része annak a sáfárságnak, amelyet Isten ránk bízott.Ám ha közben nem mélyül az Istennel való kapcsolatunk, akkor éppen a szolgálat lényegét veszítjük szem elől. A kiváló technika önmagában még nem hordoz kenetet. A mozdulat lehet szép, de csak a Szent Szellem jelenléte teszi valóban életközvetítővé.A zászlós vagy dicsőítő táncos ezért nem csupán a próbákon és a gyakorlások során formálódik. Ugyanolyan fontos az imádságban eltöltött idő, Isten Igéjének rendszeres tanulmányozása, a böjt, a személyes megszentelődés és a mindennapi engedelmesség. Ezek azok a helyek, ahol Isten a szolgáló jellemét alakítja.A tehetség felkeltheti az emberek figyelmét, a technika kiválthatja az elismerésüket, de az életeket az a szolgáló érinti meg, aki Krisztussal jár, és akinek szolgálatán keresztül az emberek nem őt, hanem az Urat látják.Ezért mielőtt megtanítanánk a kezünket a zászló használatára, engedjük, hogy Isten a szívünket formálja. Mielőtt tökéletesítenénk a mozdulatainkat, engedjük, hogy Ő formálja a gondolkodásunkat, a motivációinkat és a jellemünket.Mert a legszebb szolgálat nem a hibátlan technikából, hanem az Úrral való élő, személyes kapcsolatból születik. Ez az a forrás, amelyből minden valódi dicsőítés fakad, és amely által a mozdulatok többé válnak egyszerű táncnál: Isten dicsőségét hirdető szolgálattá.