JóEgység
Az egység nem cél. Az egység a szükséges eszköz. Nem az egység az amit el kell érnünk. Az egységet meg kell valósítani, hogy be tudjuk tölteni az Isten által ránk bízott feladatokat. Ezért is elsődleges, hogy a létrejötte felette áll minden egyéni érdeknek és tanításnak.
Létezése alapvetés kell, hogy legyen.
De mit jelent ez az egység?
Filippi 2:1, 1-2 HUNK
[1] Ha annakokáért helye van Krisztusban az intésnek, ha helye van a szeretet vígasztalásának, ha helye van a Lélekben való közösségnek, ha helye van a szívnek és könyörületességnek,
[1] Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület, [2] akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek.
Nincs szó arról, hogy egyformának kell lennünk. Nincs szó arról, hogy ugyanazt kell gondolnunk. A kijelentések amiket kapunk nekünk szólnak. Isten mindannyiunkhoz úgy szól ahogy értjük, úgy tanít, ahogy az a saját fejlődésüket segíti. És nem akar egyformára formálni minket. Ugyanannak a képnek a részei vagyunk, de különböző színek. Ebből áll majd össze az amit teljes egészében csak Ő lát. De a mi saját TISZTA színeink nélkül csak egy szürke paca lenne.
Az egység tehát mégis szükséges ahhoz, hogy az a fantasztikus mozaik összeálljon. Bele kell állnunk: a nekünk rendelt helyre a sorban.
Gyakorlatban és a szolgálatban számomra ez végtelenül egyszerű. Az én uram a Seregnek Ura. Hallom a hangját, utasítást viszont a csatában sokszor a tábornokain keresztül ad. Ezt én elfogadom. Ha én vagyok a helyi vezető, akkor közvetlenül nekem, ha nem akkor beleállok abba a látásba amit a felettem állónak adott. Akkor nincs olyan dolgom, hogy új parancsot kérjek. Az irányítás a részéröl csak annyi, hogyan tudom a kapott utasítást a legjobban megvalósítani.
Számomra az együtt szolgálat két síkon mozog. Jelenti, hogy a zászlósok az alkalmon nem a ” jól van jöjjenek amíg nem csinálnak bajt, had csinálják ha már nekik olyan fontos” pozíciót töltik be. Vagyis számomra fontos, hogy a zászlósok eljussanak arra a szintre mint a zenei dicsőítők. A zászlós csapatok vezetője pedig oda ahová a dicsvezek. Ehhez azonban minden téren fel kell nőni. Alkalmazkodásban, szakmailag, erkölcsileg. Ebben a kérdésben semmilyen módon nem tekintek másként egy zászlósra mint egy dicsőítőre. Pontosan ugyanaz az elvárás.
Számomra ez az egység egyik része.
A másik pedig, hogy a zászlósok függetlenül attól tudjanak együtt zászlózni, hogy nem mindig mindenben értenek egyet. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy egy időben egy helyen, hanem hogy konfliktus nélkül, mindenki a saját maga által kapott vezetésnek megfelelően, de nem egymás ellen. Adott esetben egymást építve, emelve. Felülemelkedve az emberi konfliktusokon. Az adott közös látásba (amit ahogy említettem a tábornokok kapnak nem a zászlósok) beleállva. Emelve, szellemben támogatva azt, de csak azt. Ez nem az önmegvalósítás helye és ideje. Urunk ebben gyönyörködik. Visszatérve a dicsőítő példához:
Vannak olyan dicsőítő csapatok ahol több gyülekezetböl szolgálnak? Persze. De nem kezdenek el külön-külön más dicsőítést játszani egyszerre. Sőt, nem kezdik el más hangnemben, más ritmusban, más szólamokkal.
Létezik, hogy különböző dicscsapatok egy alkalmon szolgálnak? Egymás után? Igen. Ekkor mind az alkalom látását követik. De nem egyszerre játszanak a színpadon más-más stílusban. Nekünk zászlósoknak ugyanez a feladatunk.
Ha az visz előre, az emeli az alkalmat, az biztosítja a szellemi szolgálatot: együtt, egy vezetést követni, ha konkrét kijelentés van ( ami a tábornokokon keresztül érkező látást erősíti) akkor annak a csapatnak kell szolgálnia abban a dicsőítésben aki kapta a kijelentést. Az együtt szolgálat ugyanúgy tartalmazza a hátralépés képességét, vagy a háttér biztosítását. Képes vagyok arra, hogy végigszolgáljak egy alkalmat. Erre kaptam ajándékot. Ha kell, akár 5 órán keresztül, akár több napon át reggel és este. Fáradtság nelkul. De ez nem jelenti, hogy végig is kell. Az egy szív egymás folyamatos támogatását jelenti. Annak az elfogadását, hogy ha együtt vagyunk mind engedünk.