A tánc az egyike a bibliában két oldalról is szereplő dolgoknak. Megjelenik a jó és rossz oldala is, az Isten dicsőségére, a hála megmutatkozására való tánc, és a rossz, bűnre vezető formája is. Azonban egyértelműen megfogalmazza azt is, hol húzódik a határ, és mi választja el egymástól az egyik, vagy a másik oldalt.
Ehhez azonban nyúljunk kicsit visszább, és a dicsőítésről magáról is beszéljünk. Jelenleg több irányzat is létezik a dicsőítéssel kapcsolatban. Vannak akik dicsőítenek zeneileg a mai kornak megfelelő technikával és hangzásvilággal, mások úgy gondolják, ez az egész egy ószövetségi „maradék” és nincsen köze a valódi Krisztusi tanításokhoz. Vannak akik egy köztes úton járnak, de én itt most nem szeretnék egyik mellett vagy ellen sem állást foglalni. Az alap és tény az, hogy a dicsőítés egyetlen célja csak az lehet, hogy Istentől, Istenhez, és Istenről szóljon. Tőle kaptuk azokat az ajándékokat amikkel szolgálunk, tőle való a szolgálatunk módja és Atyaként megmutatja, és megtanítja nekünk, hogyan szerezhetünk neki örömet. És ez jó.
A tánccal ugyanez a helyzet. Ha valóban az a célunk, hogy neki szóljon; ha valóban azt szeretnénk, hogy minden részünkkel: teljes szellemünkkel, lelkünkkel, elménkkel, szívünkkel, testünkkel őt szolgáljuk, akkor a dicsőítésünknek része a méltó imádat mozdulatainkkal is. És ahogy Szent Ágoston már megfogalmazta korábban a táncról. Bármi, ami mozdulatokkal, vagy a zene ütemére történő mozdulatokkal jár, táncnak tekinthető. Vagyis akár az ütemes tapsolás, az egyik lábról másikra „billegés” is.
És hogyan lehet ez jó, vagy rossz?
Többen is táncoltak a bibliában nők és férfiak vegyesen.
Hosszú ideig tartott míg Mózes a válaszra várt. És bizony abban a negyven napban a nép is türelmetlen lett. Bálvány építettek, és a mulatozásukban bizony táncra is perdültek. Nem épp méltó módon. Bűnben.
Mirjam azonban hálát adva az Úrnak táncolt. Nőként a teljes nép előtt. Mégsem volt bűnös amit tett. Mert a szíve tiszta volt, tánca pedig feddhetetlen.
Dávid a dicsőítés minden formájába újat hozott. A sátorban folyamatos volt a dicsőítés. És kik választották ki azokat akik szolgálhattak benne? Nem a legképzettebb zenészek, hanem a hadsereg vezetői. Mert bár hangszeren játszottak a felvételin részt vevők, a jelenlétüknek nem a zenei tudásuk adott alapot, hanem kapcsolatuk az Úrral.
És Dávid táncolt is. A frigyláda körül. Hosszan. Arról nem mindenki volt akkor és ott meggyőződve, hogy ez méltó is volt-e. DE a szíve tiszta volt.
Az ószövetségi táncok e mellett több formát is mutattak. A fent felsorolt egyéni táncok mellett nagy hangsúlyt kaptak a körtáncok, amiket a zsidó hagyományok napjainkig is tovább vittek. A sor és lánctáncok szintén a közösség együttes örömét mutatták. A táncokat egy személy vezette, a többiek követték, de voltak kialakult kész koreográfiák.
Az Újszövetség, a táncot kevés helyen említi. Salomé tánca a legismertebb szakasz ezek közül, és valóban nem a tánc Isteni oldalát mutatja be. Ezért gyakran hivatkoznak a dicsőítő tánc ellenzői erre a szakaszra.
De Lukácsnál elhangzik egy konkrétum is Jézus szájából:
Örüljetek azon a napon, és perdüljetek táncra! Íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben, hiszen ugyanezt tették atyáik a prófétákkal.
Vagy a számonkérés : Furulyáztunk nektek, és nem táncoltatok;
Vagyis nem megtűrt dolog a tánc, hanem valós lehetőség, sőt kívánatos.
És ha ezt összevetjük Pál tanításaival, szintén azt kapjuk, hogy az Úr imádata nem egyféleképpen történik. A börtönben énekelve hálát adni az Úrnak egy konkrét történés. Azonban:
„A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért.”
Pál nagyon sokat beszél a test és a lélek szerinti életről. És kiemelten fontosnak tartja, hogy ne a test irányítsa a vágyainkat, gondolatainkat, kapcsolatainkat. De ez nem azt jelenti, hogy a test nem létezik, és nem használható az Úr dicsőségére. A Szent Szellem temploma.
1Korinthus 6:19-20
Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok?
Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben.
Rómaiakhoz 12:1-8
Kérlek azért titeket, atyámfiai, Isten irgalmasságára, hogy szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos istentiszteleteteket.
És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten jó, neki tetsző és tökéletes akarata. A nekem adott kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek, hogy ne gondoljon magáról többet, mint amit kell, hanem józanon gondolkodjék, amint Isten adta kinek-kinek a hit mértékét. Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk. Mivel pedig különböző ajándékaink vannak a nekünk adott kegyelem szerint, így is szolgálunk: ha írásmagyarázás, a hit szabályai szerint teljesítsük; ha más szolgálat adatott, akkor abban a szolgálatban munkálkodjunk: a tanító a tanításban, az intő az intésben, az adakozó szelídségben, az elöljáró szorgalommal, a könyörülő vidámsággal tegye.
Azonban kiemelten fontos, hogy a test bűneinek még a gondolati lehetősége se legyen a táncunkban. Sem mozdulatban, sem kinézetben, megjelenésben. Imádatunk, hálánk tárgya egyértelmű kell, hogy legyen.